Az AI technológia fejlődésével és könnyű elérhetőségével elárasztották az internetet a különböző mesterséges intelligencia által generált lakberendezési tartalmak. Ennek térnyerésével elérkezettnek láttuk az időt, hogy megosszuk a gondolatainkat az AI használatáról a belsőépítészetben.
Hogyan használjuk az AI-t a tervezésben?
Ha a rövid válaszra vagy csak kíváncsi, akkor az az, hogy sehogy.
Szerintünk még messze nem tart ott ez a technológia, hogy helyettesítse a belsőépítész tervezőt. A dolgok ugyanakkor nem ennyire feketék-fehérek, ezért részletesebben is kifejtettük az állásfoglalásunkat és ehhez a technológiához való megközelítésünket.

Mivel a trenszparens működésben hiszünk, ezért létrehoztunk egy dedikált oldalt erről a témáról, amit rendszeresen frissítünk. Úgy gondoljuk, hogy azoknak akik megbíznak egy tervezőt otthonuk kialakításával, fontos tudniuk, hogy az átadott műszaki-és látványtervek milyen mértékben tartamaznak AI-generált tartalmat.
Homillánál hisszük, hogy az emberi tervezés lényege, hogy a tervezési folyamat mögött valódi szakmai figyelem, személyes egyeztetés és felelősségvállalás áll. Ezáltal garantáljuk, hogy minden esetben olyan terv születik, amely átgondolt, esztétikus és megvalósítható.